Mennyi idős notebookot használunk? Másikat vegyünk, vagy fejlesszük?

Az iPon kutatása alapján a notebookok közel fele öt évnél is idősebb. A felhasználók elégedetlenek, de a legtöbb esetben van megoldás, amihez nem kell sok százezer forintot kiadni.

Egy éve már, hogy a világjárvány hatására alapjaiban változott meg az életünk. A legtöbben azóta sem tértek vissza a vírus előtti rendhez: a szellemi munkát végzők jelentős többsége legalább részben otthonról dolgozik. Az elmúlt időszakban felértékelődött a notebookok szerepe, hiszen a mobilitást kínáló eszközökkel könnyebben lehet félrevonulni, mint az asztali számítógépekkel. A megélénkült kereslet és a gyártói kapacitások szűkülése áremelkedéshez, illetve készlethiányhoz vezetett.

Több mint 5800 válaszadó töltötte ki az iPon notebookokkal kapcsolatos kérdőívét 2021 márciusában. A kutatás arra kereste a választ, hogy mi az átlagéletkora a hazai notebookoknak, mire használják a magyarok a hordozható számítógépüket, mennyire elégedettek, illetve, hogy mit tesznek azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a meglévő gépparkból. A válaszadók 71 százaléka saját notebookkal rendelkezik, 18 százalék céges gépet használ, 11 százalék pedig céges és saját notebookot felváltva.

5818 válasz alapján, iPon kutatás 2021. március
5818 válasz alapján, iPon kutatás 2021. március

Érdekes tanulság, hogy a válaszadók gépeinek közel fele, 49 százaléka 2016-os vagy ennél is régebbi, és mindössze minden tizedik notebook fiatalabb egy évnél. Az öreg notebookok aránya a saját eszközt használók esetében még nagyobb, 57 százalék 5 évnél régebbi és alig 7 százalék az egy évnél fiatalabb. Ehhez képest viszont a gépek 58 százalékában valamilyen SSD található (62-38 a hagyományos SSD-k aránya az M.2 SSD-hez képest). A felhasználók 13 százaléka nem tudja, milyen háttértárolóval üzemel az eszköz.

Többen takarítják, csak nem rendszeresen

A válaszadók 58 százaléka mondta azt, hogy a notebookja volt már belsőleg takarítva, de csak 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy a portalanítást rendszeresen elvégzi. Az idősebb notebookoknál túlmelegedést, illetve ennek következtében teljesítményvesztést okozhat még a processzor és a hűtő közötti hűtőpaszta elöregedése, kiszáradása is, ennek ellenére viszonylag kevesen döntöttek úgy, hogy foglalkoznak ezzel a problémával: a válaszadók 14 százaléka saját maga végezte a műveletet, és mindössze 7 százalék döntött úgy, hogy szervizben állíttatja vissza a gyári hűtőteljesítményt. Jellemzően a saját notebookot pasztázzák maguknak a felhasználók, de az erre vállalkozó válaszadók ötöde a céges gépet is bevállalta.

A 3014, notebookot vásárolni tervező válasz alapján, iPon kutatás 2021. március
A 3014, notebookot vásárolni tervező válasz alapján, iPon kutatás 2021. március

A kutatásban résztvevők jelentős többsége, 78 százaléka elégedetlen notebookjával, kétharmaduknak (67%) az általános sebességgel vannak problémáik, de minden negyedik elégedetlen a memóriát, vagy a tárhelyet is kevesli. Ennek ellenére csak a válaszadók fele szeretne a jelenlegi helyzetben új notebookot vásárolni, nagyrészt 300 ezer forint alatt (74 százalék), de 11 százalék hajlandó lenne akár 400 ezer forintnál is többet áldozni az új gépre.

Újra életre kelhetnek a régebbi notebookok is

Bár tény, hogy a notebookok nem minden komponensét lehet cserélni, fontos és jelentős sebességnövekedéssel kecsegtető beavatkozásokra van lehetőség a legtöbb esetben. Ezeknek a gépeknek az egyik legnagyobb ellensége a por és az egyéb szennyeződések, melyek a megfelelő hűtést akadályozzák. Ha egy notebook nem képes tartani az optimális hőmérsékletét, visszavesz a teljesítményből is. Egy alapos belső takarítást otthon is elvégezhetünk a megfelelő eszközökkel és némi kézügyességgel, vagy az iPonnál 4 990 forintért megcsinálják helyettünk, fertőtlenítéssel ez a szolgáltatás 8 990 forint. Ezt a használati módtól függően érdemes évente elvégezni. A processzor újrapasztázásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, vannak szakértők, akik szerint érdemes 2-3 évente megtenni, mások szerint ráérünk akkor, ha korábban nem tapasztalt melegedést és teljesítményvesztést tapasztalunk. Ezt csak a tapasztaltabbaknak ajánljuk otthon végezni, egyszerűbb az iPon szolgáltatását kérni 9 990 forintért.

A bővítési lehetőségekre visszatérve a HDD-hez képest minőségi ugrást jelentenek a mozgó alkatrészektől mentes SSD-k, de SSD és SSD között is van különbség. Az M.2 foglalattal rendelkező laptopok esetében érhetjük el a legnagyobb sebességet, ám akkor sem kell lemondanunk régi notebookunkról, ha ilyen csatolóval nem rendelkezik az eszköz: a HDD vagy az optikai meghajtó helyére is telepíthető SSD-k érezhetően gyorsítják a lemezműveletekkel kapcsolatos feladatok elvégzését. Míg a notebookok ára az elmúlt időszakban emelkedett, az SSD-ké tovább csökkent, így érdemes elgondolkozni a háttértároló cseréjén azoknak, akik nem elégedettek a jelenlegi teljesítménnyel.

Általánosságban elmondható, hogy a notebookok memóriája is bővíthető, modelltől függően akár gyorsabbra cserélhető, ami szintén sokat számít a használat során. Ez a megoldás is lényegesen olcsóbb, mint új gépet vásárolni, az eredményt pedig érezni fogja a felhasználó, már akkor is, ha több böngészőlapot szeretne megnyitni egyszerre.

A karbantartás és a bővítés is segíthet tehát az általános sebességérzet növelésében, emellett érdemes viszont szoftveres szempontból is naprakészen tartani a notebookot. A különböző driverek tartalmazhatnak olyan optimalizációt, aminek köszönhetően valamelyest gyorsul a gép, a felesleges alkalmazások eltávolítása, vagy akár csak az automatikus indításuk megakadályozása is jótékony hatással lesz a használati élményre. A nagyon idős gépeknél azonban a szűk keresztmetszet a processzor lesz, ezekben az esetekben sajnos gépet kell cserélni, ha elégedetlenek vagyunk.

 

A(z) iPon cégről